Egy komor este, a hold sz�rke f�nye
T�p utat a szomor�, halk s�t�ts�gbe;
Sikolya hallatszik a s�t�t �rnynak,
Mid�n szakad sz�t a gy�tr� b�nat.

S hely�be elj�, egy s�t�tebb kor,
Hol m�r k�nz� rem�ny sem honol;
Egy  kietlen pusztas�g, ez maradt,
Hol nincs t�bb hajnal, csak alkonyat.

E komor s�t�tben reszketve b�jva,
�rom v�gs� soraimat �jra meg �jra;
Kezem folyton csak inog, s remeg,
Mid�n pap�rra �veli, m�r k�nz� neved.

Tudom j�l, elrontottam nagyon,
S hi�ba mondom: nem volt alakalom;
Hisz lett volna, csak gy�va voltam
F�ledbe s�gni legbens� v�gyam.

most �s �r�kk� a m�s� vagy m�r,
s engem csak gy�t�r a k�nz� mag�ny;
sz�vem darabokra t�pi a s�t�ts�g,
nincs t�bb� rem�ny, nincs t�bb� sz�p.

Most, hogy elj�tt h�t az utols� alkonyat,
K�v�nom: testem nyugodjon a por alatt;
Hisz m�r nem vagyok senki t�bb�,
�rzelmek n�lk�l, a puszt�n dermedek k�v�.